Bizonyára sokan hallottak Raszputyinról, II. Miklós orosz cár tanácsadójáról és Alexandra cárné közeli barátjáról. Habár úgy tartották, hogy Alexandra cárné szeretője, én nem hiszek ebben, ismerve életútját. Ezúttal Raszputyinról, és az ő vitatott személyéről ejtünk pár szót.
A "SZENT EMBER"
Grigorij Raszputyin az 1869-ben született Szibéria kietlen vidékén, szegényes körülmények között. A szerencse (vagy valóban az isteni gondviselés) miatt egy kolostorba küldték 18 éves korában, ahol azt állította, hogy megjelent neki Szűz Mária. Ezután bejárta nem csak Oroszországot, és egyre növekvő népszerűségre tett szert.
Miután „meggyógyította” a trónörököst, politikai befolyása megnövekedett, ő lett II. Miklós cár tanácsadója. Békeszerető ember volt (én legalábbis annak tartom), hiszen a cárnak is a semlegességet javasolta a háborúban. Annak ellenére, hogy konfliktuskerülő ember volt, rengeteg ellenséget szerzett.
Ténykedését rossz szemmel nézték a vezető arisztokrata körök. Többször is követtek el ellene merényletet, míg végül 1916. december 16-án Juszupov vezetésével megölték.
Raszputyin élete tanulságos mindenki számára. Megmutatta, hogy nem számít, hova születünk, mindenki elérheti, amit akar, csak meg kell fizetni az árát.
Sárközi Réka